FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Kezdőlap >> Környezetvédelem
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapján az alábbi fontos jelentés olvasható!!!

"A század közepéig világátlagban 50 százalékkal kellene csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-hez szinthez képest, ahhoz, hogy csak 2 Celsius fokkal emelkedjen az évszázad végéig a Földön az átlaghőmérséklet 6-8 Celsius fok helyett - közölte Persányi Miklós a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón."

Jelen pillanatban ilyen Budapest légszennyezettsége

Az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Munkacsoportjának indiai elnöke, Radzsendra Pacsauri szerint a jelentés „minden korábbi dokumentumnál meggyőzőbben bizonyítja” az emberi tevékenység szerepét a melegedésben. A jelentés készítői szerint az ipari és háztartási kibocsátásnak ötször nagyobb a hatása a klímaváltozásra, mint a Nap által kibocsátott hőenergia ingadozásának.

A Földet a Nap melegíti, és miközben ugyannyi hőenergia érkezik mint korábban, az üvegházhatás miatt egyre kevesebb távozik a Földről. Az üvegházhatásért elsősorban a szén-dioxid a felelős, de ide tartozik a metán, a dinitrogén-oxid és egyes mesterséges fluorvegyületek. Ha ezeknek a koncentrációja nem csökken, akkor 2100-ig a Föld legalább 1,4, de akár 5,8 fokkal is felmelegedhet.

Bár a földgáz égéstermékének környezetkárosító hatása sokkal kisebb, mint a széné vagy az olajé, az előírások szigorodásával és a piac nyomására a kondenzációs kazán gyártók komoly fejlesztésbe kezdtek a kazánok károsanyag-kibocsátásának csökkentésére.

Mivel a szén-dioxid a tökéletes égés velejárója, a kibocsátás csak az eltüzelt gázmennyiség csökkentésével mérsékelhető. Hazánkban, teljes mértékben tért hódított a gázfűtés. Lakások, családi házak és létesítmények fűtését különféle típusú és teljesítményű gáz-fűtőkészülékkel oldjuk meg. Gondoljuk végig, hogy a kondenzációs kazánok széles körű alkalmazásával, amelyek egy hagyományos kazánhoz képest akár 30%-kal kevesebb energiát használnak fel, milyen jelentősen szén-dioxid kibocsátás csökkenést érhetünk el.

 
Vizsgáljuk meg mit ír a "Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia" a kondenzációs kazánokkal kapcsolatban:

"az egyedi fűtések esetében sok korszerű falikazán működik már jelenleg is, a kereskedelemben kapható berendezések hatásfoka pedig jellemzően jó."

"Egy-egy épület vagy lakás esetében jelentős megtakarítást eredményezhet a hőforrás cseréje pl. elavultról korszerűre, vagy akár pl. kondenzációs kazánra."

 
Vizsgáljuk meg mit ír a "Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia" a Távhővel kapcsolatban:

"A hatásfok javítása az erőműiparban részben tüzelőanyag-váltással valósítható meg (a korszerű gáztüzelésű kombinált ciklusú erőművek hatásfoka jelenleg 50% körüli")

"A kibocsátás-csökkentés leglényegesebb prioritásai a következők:"
  "1. Lakossági és kommunális épületfűtés és HMV termelés közvetlen tüzelőanyag igénye (elsősorban földgáz alapon), valamint lakossági távhő fogyasztás."

"Elsősorban a lakossági és intézményi fűtések átállítása ígéretes, ezen belül ún. kis körzeti távfűtések kialakítása"

Sok esetben a verseny hiánya miatt magasabb a fogyasztás a kelleténél pl. a nem szabályozható távhő fogyasztás miatt pazarló fogyasztás

Kritikus infrastruktúra
 

A „kritikus infrastruktúra” fogalma azokat a létesítményeket, szolgáltatásokat és információs rendszereket foglalja magába, amelyek működésképtelenné válása gyengítő hatással lenne a nemzet biztonságára (Pl.: elektromos áram, üzemanyag, szén, gáz, távhő-ellátás)

 
Vizsgáljuk meg mit ír a "Klímapolitika" a Távhővel kapcsolatban:
 

"A távhőszolgáltatók annak érdekében, hogy bevételük nagyobb része „biztos” legyen, az állandó költség részesedésének növelését kérik az árszabályozó hatóságtól."

"Magyarországon viszonylag nagy a távhőrendszerek száma, melyek elvileg lehetővé teszik a biomassza koncentrált, jó hatásfokú hasznosítását." - "a megújuló tüzelőanyag a gáz árának kb. 50%-a"

DE A !!! "kapcsoltan termelt villamos energia támogatott áron kerül értékesítésre. E miatt a megújuló energiára, biomasszára való átállás rövid távon kevéssé lehet vonzó, elsősorban ott, ahol a beruházás még nem térült meg."

Az átállásnál a "tüzelőanyag beszállítása és tárolása nem egyszerű feladat, adott esetben nem is lehetséges, ezért elsősorban kisebb településeken, kisebb távhőrendszerekben jöhet szóba az ilyen átalakítás."

 

Nos ezek után ítéljük meg azt a gépészeti szempontból viccesen abszurd állítást, miszerint " A matematika pofonegyszerű: távfűtés esetén 10 ezer lakás = egy kémény. Gázfűtésnél 10 ezer lakás = 10 ezer kémény". A teljes cikk itt olvasható. A cikk egyébként másban is téved, de ezzel most nem foglalkozunk.

 
Körenyzetvédelem álláspontja konkrét leválásokhoz:

Környezetvédelmi engedély. Kattintson a képre a nagyításhoz, vagy ide, a letöltéshez.

 
   

2003-ban a Miskolci Önkormányzat egy levélben a Környezetvédelmi hatósághoz fordult, hogy tiltsa meg a Távhőről való leválást, mert az környezet szennyező. A válasz nem épp olyan lett mint amire számítottak. A fejlecet és aláírást biztonsági okokból egyelőre kivettük. Kattintson a képre a nagyításhoz, vagy ide, a letöltéshez.

 
   

Egy kis ellentmondás a Miskolci Önkormányzat Építési és Környezetvédelmi Osztályától. 2002-ben azt írják, hogy a munka még csak nem is építési engedély köteles. Kattintson a képre a nagyításhoz, vagy ide, a letöltéshez.

 
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Klímapolitika honlapja
 

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium "Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia" dokumentum letöltése (101 old. 1,45 Mb)

 
KVVM "üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésének energetikai vonatkozásai" dokumentum letöltése (90 old. 1 Mb)
 
A 90 Magyarországi Távhőszolgáltató (Budapest nélkül) - KTM.HU